Az olcsó borom szürcsölgetem, az íze nem túl jó, és hatása sincsen. A szobában, néma csend honol, hűvös van, de még sem fázok. Egy belső láng ég, vagy tán már csak pislákol. Február végét írjuk, hetek óta nem hallottam Rubyról. Dean nagyritkán írt, de ő is elhalkult. Megtudtam, miután Ruby elfordult tőlem, letiltotta Deant. Hogy miért, arról csak sejtéseim voltak, de bizton, semmit sem állíthattam.

Egyik nap, Tessa, hosszú idő után, újra feltűnt az éterben. Váratlanul egy picit, de örültem neki. Mindig jóban voltunk, igaz voltak nehéz időszakok köztünk. Ő egy olyan személy az életemben, aki olykor felbukkan, máskor néha eltűnik. A beszélgetéseink folyamatosak, egész gondtalanok. Ha emlékeztek, már említettem, ő ismeri Ruby volt barátját, így hát, egy kis beszélgetésbe torkollott az este. A maga határozott módján fejezte ki a véleményét: „Szard le, lépj tovább, találsz nála jobbat. Más fiúk, ilyenkor nem várnak.” – Mondta. A következő pár napban, beszélgettünk, és egész jól megvoltunk. Tudjátok, amikor ilyen ér, mindig próbálom kibeszélni magamból, az segít. Aztán eltelt egy pár nap, Lujza mindig ott volt, folyamatosan meghallgatott. A mai napig nem értem, hogy tudta ilyen mennyiségben hallgatni, ezt a sok rosszat, amit átéltem, vagy inkább úgy fogalmaznék, amit megengedtem Rubynak. Ő tényleg, végig próbált támaszt adni, pedig nem volt könnyű, elég nehéz eset vagyok, brutálisan önfejű srác hírében állok.
Ha emlékeztek még, többször említettem, úgy érzem, valami bántja Rubyt. Talán valami olyan, amit nem tud feldolgozni, vagy elfogadni. Ahogy teltek a napok, már márciust írtunk. Közeledett a Nőnap, és kellemetlenül éreztem magam, mert szerettem Őt, és örültem volna, ha meglephetem valami aprósággal. De ellökött magától, így nem tehettem. A harag, amit éreztem, eltűnt, és egyfajta, üresség vette át a helyét. Egy nappal Nőnap előtte, rám írt valami Lucy, nem tudtam ki Ő, de azt állította, Ruby nincsen jól. Hiányzom neki, és biztos örülne, ha Nőnap alkalmából felköszönteném. Arra emlékeztem, hogy van Lucy nevű barátnője, de a profil, amiről írt, hamis regisztrációnak tűnt, úgy, mint anno Dean vagy Elena esetében. Pár szót beszéltem csak a lánnyal, aki jóformán, engem hibáztatott a dolgok állásáért, azért, hogy Ruby szomorú, és hogy így alakult köztünk a történet. Jogtalannak éreztem, hiszen nem én hagytam el Őt, sosem tettem volna ilyet.

Nőnapon, sokat gondolkodtam mit tegyek, végül, írtam neki egy sort: „Boldog Nőnapot Ruby!” Mindössze ennyit. Választ nem kaptam rá, de ez várható volt. Lucy, ezután, el is csendesdett, és már nem írt többet. A kíváncsiság, viszont nem hagyott nyugodni. Meg talán, a felé táplált érzelmek sem. Senki sem tudta, és a mai napig, senki sem tudja, de elmentem egy újabb meccsére. Kíváncsi voltam, milyen állapotban van. Ültem némán, a kapucnim alá bújva, nehogy felismerjen. Egész meccs alatt, csak őt figyeltem. Picit meg volt fázva, sokat fújta, az amúgy, nagyon cuki nóziját. Mielőtt még véget ért volna a találkozó, hazaindultam. Úgy 15 perccel a hármas sípszó előtt. Úton hazafelé, azon gondolkodtam, mi baja lehet? És azt hiszem, akkor jöttem rá, és fogadtam el, hogy valójában, mi bántotta őt. A következő héten, sokat járt az eszem, nem akartam írni neki, sem felhívni. Megfogadtam, nem keresem őt. Tudtam, Ő fog keresni, és hamarosan elmond mindent. Nagyon reméltem, ez még április első felében történik meg, mert a tavaszi szünetben, valami olyan előtt állt, aminek részese szerettem volna lenni, mellette. Tudjátok, látva őt azon a meccsen, egyértelmű lett nekem. Komoly okkal tűnt el. Ekkor úgy éreztem, egy kicsit kimerültem, semmi sem segít, magány kell. Egyik héten, csütörtök este, eltűntem. Eltűntem mindenki elől, és szombat délutánig, elő sem jöttem. Senki sem tudta hol vagyok, vagy mi történik velem. Csak egyedül akartam lenni, a saját gondolataimmal, és próbálni azokat megélni. Amikor visszatértem, láttam sokan kerestek, aggódtak értem a barátaim, ami jól esett. Eljött a születésnapom, és többen mondták, erre majd biztos ír, de nem tette. Ugyan vártam, és jól esett volna, de úgy vélem, jobb hogy nem tette. Legalább is, akkor még azt hittem. Emlékszem, a születésnapomon, szinte fent sem volt, reggel pár percet, és délután néhányat. Azt hiszem, nem akarta látni, hogy hány köszöntést kapok, mennyien írnak, mert lehet, nem esett volna jól neki.

Április elején, unokatesómmal, Harryvel, kimentünk, a régi pályánkra, amit egy erdő vett körül. Vicces volt, pont Április elsején. Az ő szerelmének, készítette elő a helyet, egy nagyon szép, romantikus meglepetést talált ki számára. Lufik, gyertyák, torta, minden, amit csak el lehet képzelni. Én csak ott voltam, és néztem, ahogy készülődik. Neki és Hardinnak említettem meg, hogy szerintem, Ruby miért nem írt vissza, mért nem keres, mi a valódi oka. Ők nem hitték, de én jól ismertem Rubyt. Az nap hazajöttem, majd éjszaka, egész jól aludtam. Másnap reggel 9 óra körül, felébredtem, ránéztem a facebookra, és láttam, Ruby írt. 7 hét elteltével, visszaírt. Tudjátok, azt hittem, ha írni fog, nagyon komoly érzelmeket vált majd ki belőlem. De nem, nem éreztem semmit, amikor kiírta a telefon, hogy ő írt. Rányomtam a levélre, és… igen. Az állt benne, amire rájöttem, amit sejtettem, és gondoltam. De nem úgy, ahogy hittem, más stílusban, sokkal rosszabban, sokkal ijesztőbben. Megijedtem.

Hogy mi állt a levélben, mi derült ki? Az a következő részből, kiderül.